András kereszt

2003-ban jött az ötlet, kellene egy egyházközségi lap Tihanyban. Egyeztetések, engedélykérések, segítőtársak és szerkesztők keresése után összeült néhány lelkes ember, Richárd atya, Csizmaziáné Török Hanna, Horváth Terézia, Nagyné Járvás Kata, Bartus Sándor, Csizmazia Zsolt, hogy megpróbálkozzon a nem könnyű feladattal. Ezen a megbeszélésen kapta Richárd atya javaslatára és a szerkesztők tetszését elnyerve az ANDRÁS+KERESZT nevet egyházközségünk lapja. Ekkor határoztuk meg az újság arculatát, behatároltuk rovatait, a megjelenések gyakoriságát, időpontjait. Itt született döntés arról, hogy tihanyi református testvéreinknek is biztosítunk két A4-es oldalt a lapban, amelyhez Császár Attila református lelkész úr örömmel csatlakozott. Az első három évfolyamban Nagyné Járvás Kata tördelőszerkesztői munkája segítette át újságunkat az első lépéseken. Kis időre Balázs Tamás nyújtott segítséget ehhez a munkához, majd Csizmazia Zsolt vette át ezt a feladatot. A lap szerkesztő csapata 10 év elteltével is töretlen lendülettel végzi önzetlen, szabadidejéből feláldozott szolgálatát, amelyért kedves olvasóink hűsége, szeretete és érdeklődése az egyetlen és legszebb fizetség! Nehéz lenne felsorolni azokat, akik írásaikkal, riportjaikkal segítették, színesítették az ANDRÁS+KERESZT lapjait. Az eddigi éveket áttekintve az állandó szerkesztőkön kívül szám szerint 95-en írtak kisebb-nagyobb cikket az egyházközségi lapba. Köszönet érte valamennyiüknek! Nagy örömünkre szolgál, hogy Kovács Tibor István rendszergazda, informatikus jóvoltából már a Tihanyi Bencés Apátság megújult honlapján is megjelenhet az újság, sőt az eddig megjelent számok is elérhetők PDF formátumban. Bízunk benne, hogy a Jóisten kegyelméből még sokáig szolgálhatjuk ily módon egyházközségünket, láthatjuk majd a megjelenést követő szentmisék után hazasiető hívek kezében egyházközségi lapunkat, az ANDRÁS+KERESZT-et!


  • XI. évfolyam 2. szám
  • XI. évfolyam 1. szám

  • X. évfolyam 4. szám
  • X. évfolyam 3. szám
  • X. évfolyam 2. szám
  • X. évfolyam 1. szám

  • IX. évfolyam 4. szám
  • IX. évfolyam 3. szám
  • IX. évfolyam 2. szám
  • IX. évfolyam 1. szám

  • VIII. évfolyam 4. szám
  • VIII. évfolyam 3. szám
  • VIII. évfolyam 2. szám
  • VIII. évfolyam 1. szám

  • VII. évfolyam 4. szám
  • VII. évfolyam 3. szám
  • VII. évfolyam 2. szám
  • VII. évfolyam 1. szám

  • VI. évfolyam 4. szám
  • VI. évfolyam 3. szám
  • VI. évfolyam 2. szám
  • VI. évfolyam 1. szám

  • V. évfolyam 4. szám
  • V. évfolyam 3. szám
  • V. évfolyam 2. szám
  • V. évfolyam 1. szám

  • IV. évfolyam 4. szám
  • IV. évfolyam 3. szám
  • IV. évfolyam 2. szám
  • IV. évfolyam 1. szám

  • III. évfolyam 4. szám
  • III. évfolyam 3. szám
  • III. évfolyam 2. szám
  • III. évfolyam 1. szám

  • II. évfolyam 4. szám
  • II. évfolyam 3. szám
  • II. évfolyam 2. szám
  • II. évfolyam 1. szám

  • I. évfolyam 4. szám
  • I. évfolyam 3. szám
  • I. évfolyam 2. szám
  • I. évfolyam 1. szám