Lelkiség

• Zsolozsma
• Oblátusok

Zsolozsma

A szerzetesi zsolozsma

A nap rendjét az Isten szolgálat szabja meg. A közösség, amely összegyűl az imaórák – zsolozsma – ünneplésére, maga az imádkozó Egyház. (A zsolozsma ünneplése nem egyéni imák összessége!) Az imaórák révén megemlékezünk, (memoriale) Isten üdvözítő tetteiről, de nem pusztán, mint múltbeli eseményekről, hanem éppen az ünneplés révén jelenlévő valóságról – még pedig a jövőben (eszkaton) várt valóságról. Az imaórák ünneplése szoros kapcsolatban van a Jelenések könyvében leírt mennyei liturgiával, annak mintegy szentségi megvalósulása (miszterium, sacramentum). A nap során a közösség négy imaóra szolgálatát végzi, ezzel szenteli meg az időt napról-napra. Isten dicsérete csatlakozik ahhoz a dicsérethez is, amelyet az egész teremtés (kozmosz) mutat be Alkotójának.

A közösség egységét a Szentlélek elsősorban az Eucharisztia, a szentmise napi ünneplése és a napjában négyszer közösen ünnepelt imaórák révén teremti meg. Az Eucharisztia ünneplése közösségünk számára kiemelkedően az Isten eljövendő Országának, királyi uralmának szentségi megjelenése világunkban. A közösség minden nap konventmisén ünnepli együtt Krisztus keresztáldozatát és feltámadását. Az oltárnál kérjük Istent mindazokért, akik a mi imáinkat kérték gyógyulásért, a megtérés kegyelméért, az elhunytak üdvösségéért.

Az istenszolgálat kiemelkedő alkalmai a szent idők. Adventben a közösség a hívekkel együtt imádkozza szombatonként a vesperást (alkonyati imaórát) – gyertyagyújtással. Hétköznaponként reggel pedig a vigíliát és a laudest (hajnali dicséretet) is.

A zsolozsma rendje (Advent és Nagyböjt kivételével)

Hétfő-Péntek

06.30 - vigilia és laudes
12.15 - napközi imaóra
18.30 - vesperás

Szombaton

8.00 - vigilia és laudes
12.15 - napközi imaóra
18.30 - vesperás

Vasárnap

06.30 - vigilia és laudes
12.45 - napközi imaóra
19.00 - vesperás

A zsolozsma rendje Adventben

06.25 - laudes
12.15 - napközi imaóra
18.00 - vesperás
19.00 - vigilia

A zsolozsma rendje Nagyböjtben

06.30 - vigilia és laudes
12.15 - napközi imaóra
18.45 - vesperás (szombaton 19.00)
19.45 - kompletórium

---

Oblátusok

Az oblátusközösség

A tihanyi bencés közösség 2012. július 1-vel vált önálló közösséggé, független perjelséggé. Mivel már korábban, ismételten jelentkezett az igény, hogy a tihanyi monostorhoz is lehessen oblátusként csatlakozni, elérkezet az idő, hogy az oblátusságra vállalkozókat megszólítsuk.

Az „obláció” szó jelentése: felajánlott, odaszánt, odaadott, odaajándékozott. Mindannyiunk tapasztalata, hogy ajándékozni öröm. Lényünk mélyéről fakad, hogy akit szeretünk, azt megajándékozhassuk, mégpedig a számunkra értékes ajándékkal, végső soron önmagunkkal. Az oblációval önmagunkat ajánljuk föl Istennek. Ezzel a hitből fakadó gesztussal valójában csak viszonozzuk azt az ajándékot, amit Isten ajándékozott nekünk: Fiát, Jézus Krisztust, aki megváltásunk, megszentelődésünk és Istennel való békességünk záloga.

Az oblátus/obláta az a keresztény, aki a korai szerzetesi hagyomány és a Regula útmutatása (Szent Benedek szellemében) szerint éli az Evangéliumot: nem szerzetes, de hozzá tartozik a monostori közösséghez, a világban él, „obláció”-val kötelezi el magát.

Az „oblátus közösség” a monostor elöljárója által jóváhagyott szabályzat szerint működik. Oblátussá/oblátává fokozatos iniciáció (bevezetés – beavatás) révén lehet válni. Egy év ún. jelöltidő után, beöltözéssel kezdődik a szintén egyéves időtartamra szóló noviciátus. A beöltözés szertartásában kap oblátus/obláta nevet a jelölt. A noviciátus idejének lejártakor a monostor elöljárójának döntése alapján a novicius/novicia véglegesen elkötelezheti magát oblációval, azaz önmaga Istennek való felajánlásával. Az elköteleződés az Egyház hivatalos liturgiájával, szertartásával történik, a monostor közösségének a jelenlétében. Az obláció szertartásának főbb elemei az írásbeli ígéret, és az elöljáró imája az oblátus/ok felett.

Az obláció révén megvalósuló elköteleződés – evangéliumi élet – az élet minden területén kell hogy érvényesüljön. Feltételezi az egyre inkább elmélyülő Isten-kapcsolatot. Meg kell hogy nyilvánuljon az ember és ember közötti kapcsolatokban, elsősorban a családban, de a munkahelyen és a plébániai közösségben is. Ez utóbbiban különösen is fontos, hogy az oblátus/obláta szolgálatkészen legyen jelen. Az egyik kiemelkedő feladata lehet a plébániai közösségben az imaórák szolgálata!

Az obláció révén az oblátus/obláta egy konkrét monostorhoz kötődik, nem általában a benedeki spiritualitáshoz. Ezért a monostor közössége bizonyos elvárásokkal lehet az oblátusok/obláták iránt. Természetesnek tekinthetjük a szolidaritást az imádságban. Az oblátus/obláta a maga lehetőségei közepette bekapcsolódik a monostor Isten-szolgálatába. Diszkrét (tapintatos) érdeklődést mutathat a monostor munkája, tervei, szándékai iránt. Sajátos segítséget nyújthat például a monostorról való tényszerű véleményformálás terén.

Ugyanakkor természetes, hogy az oblátus/obláta is várakozással tekint a monostor közösségére. De ez nem jelenthet túlzó idealizálást, a monostor közösségét a maga valóságában kell elfogadni, beleértve az estenként megnyilvánuló emberi gyengeségeket is. Az oblátus/obláta számára magától értetődő, hogy részt vehet, bekapcsolódhat a monostor Isten-szolgálatába. A bekapcsolódásnak az is módja, ha az oblátus/obláta távol van a monostortól, de végzi az imaórák szolgálatát – lehetőségei szerint – legalább egy imaórát naponként.

Az oblátus/obláta joggal vár lelki képzést a monostortól. A képzésnek elsősorban a nagy keresztény hagyományból, ezen belül is az egyházatyáknál, a korai szerzetesi tradícióban és a benedeki Regulában megnyilvánuló lelkiségen kell alapulnia. Ennek a lelkiségnek a Biblia, és a fent említett tradíció alapján három pillére van: lectio divina (az Írás tanulmányozása – tanulás), az imádság (opus Dei), és a munka (az irgalmasság cselekedetei). Az oblátus/obláta számíthat továbbá a monostor vendégszeretetére. Adott helyzetben lelki segítségnyújtást is kaphat. Természetes, hogy a monostorhoz tartozó oblátusok/obláták között is mélyebb kötelék alakul ki, így joggal beszélhetünk oblátus közösségről. Azonban prioritást a monostorhoz való tartozás élvez. Alkalmasint az ugyanazon a vidéken – egymás közelében – élő oblátusok/obláták között szövődő testvéri kapcsolat helyénvaló.

A monostorhoz tartozás – első sorban lelki/szellemi, spirituális közösség. A közösség megnyilvánulási szintjei: imádság – imaóra/k ünneplése, rendszeres találkozások – lelki/spirituális tanítás, a hit misztériumainak közös ünneplése, egyéni igény szerinti személyes kapcsolat a szerzetesközösséggel, az oblátusok/obláták közötti testvéri kapcsolat – dékánia.

A Jézus Krisztusban hívők, az őt követők gyülekezete – ecclesia – az egyház, Isten Egyháza. Ennek az összegyülekezésnek sarkalatos jellemzője a communio – közösség. A monostorban élő szerzetesek kiegészülve az oblációval elkötelezett férfiakkal és asszonyokkal az Isten Egyházát jelenítik meg a köztük lévő communio révén.

Bővebb információért bátran forduljon Czakó András atyához!

Email: czakki@gmail.com