IV. Károly király Tihanyban

IV. Károlyt 1916. december 30-án koronázták magyar királlyá. 1918. november 13-án arra kényszerítették, hogy uralkodói méltóságáról lemondjon. A királyi család Svájcban élt száműzetésben. 1921-ben kétszer kísérelte meg, hogy visszatérjen Magyarországra.

A második kísérlet során Budaörsnél megütköztek a királyhoz hű csapatok és Horthy Miklós kormányzó katonái. Miután a magyar kormány csapatai tűz alá vették a királyi pár vonatát, a király a visszavonulás mellett döntött.

Október 24-én a királyi pár gr. Esterházy Ferencnél kapott menedéket. Itt lett igazában fogoly a király.

Október 26-án reggel 6 órakor hagyta el a királyi pár Tatát, hogy különvonaton eljussanak Aszófőre, onnan a tihanyi apátságba.

Halbik Ciprián apát csak erőszakos nyomásának engedve fogadta be a királyi párt, annak tudatában, hogy nem tud számukra méltó otthont biztosítani.

Október 27-én Az apátságban elhelyezett királyi kíséret tagjai szobája elé őrt állítottak, és elrendelték, hogy szobájukat nem hagyhatják el. IV. Károly és Zita a kis kertben is csak előzetes bejelentés után sétálhatott, felügyelet mellett.

Október 28-án meglátogatta a királyi párt Csernoch János bíboros-hercegprímás. A király magatartása rendíthetetlen volt, bár számolt a trónfosztással.

Október 30-án tudatták a Felségekkel, hogy a kis- és nagyantant kívánságára a magyar kormány átadja őket az angol dunai flottilla parancsnokának. Erre az uralkodó megírta tiltakozó levelét, hangsúlyozva: „a magyarországi magyar törvény értelmében elvitázhatatlan jogom van magyar földön tartózkodni”.

Október 31-én Apponyi Albert és Széchen Miklós gróf tett látogatást a királyi párnál. A megrendítő találkozás után IV. Károly és Zita szobájukba kérték a vendéglátó tihanyi apátot, hogy vendégszeretetét megköszönjék.

A nyolc óra tájban induló különvonat az aszófői estében indult el, hogy november 1-jén Bajánál a Duna parton elhagyják Magyarország földjét az angol Glowworm fedélzetén.

Madeira szigetére száműzték, ahol 1922. április 1-jén meghalt.

Részlet Halbik Ciprián apát leveléből a pannohalmi főapáthoz:

„…Én a felségekkel csak érkezésükkor és távozásukkor találkoztam, amikor úgyszólván csak néma kézfogásból állt az érintkezésünk. De érkezésük után, amint megebédeltek, hívattak, igen kegyesen fogadtak, leültettek, s a diskurzust mindjárt Méltóságod győri üdvözlésével kezdte, úgy vettem észre, hogy jó néven vették. Majd a házi és rendi körülmények iránt érdeklődött; sajnálkozva említette, hogy kényszerű… csak sok kellemetlenség okozója nekünk. Mikor készséges szolgálatunkat ajánlottam föl a Felségeknek, csupán egy külön kis misét kértek. Mintegy 8-10 percig tartottak maguknál.

Naponkint áldoztak, okt. 31. távozásuk délutánján gyóntak, és estefelé az Itinerarium ájtatosságot végezték Otmárral, és vacsorájuk végeztével ismét a kápolnába vonultak, s innét indultak a már készenlétben levő automobilokhoz. A kápolnából való induláskor találkoztam velük, ismét egy néma, de meleg kéz-szorítással búcsúztak. Hat automobilban indultak a nagyszámú kísérettel, ezek közt gróf Apponyival és gróf Szécheny Dénes nagykövettel Aszófőig, hol 3 vonat várakozott rájuk…”

A IV. Károly kálvária

1926-ban alakult meg a IV. Károly Tihanyi Országos Emlékbizottság, mely célul tűzte ki, hogy a trianoni tragédia következményeire és a revíziós törekvésekre felhívja a köz figyelmét. A bizottság kezdeményezésére és szervezésében épült fel a tihanyi Attila-dombon a Kálvária. Építésének célja az volt, hogy Jézus szenvedésének ősi emlékhelyével szimbolizálják a történelmi Magyarország egészét (a vármegyék címereivel a stációkon), a trianoni megcsonkítást (a keresztre feszítés jelenete) és a koronás király tragikus sorsát (Károly király bronz domborműve a Hármashalmon).

1927. augusztus 15-én Rott Nándor veszprémi püspök szentelte fel a készülő Kálváriát.

1947. június 15-én tartották itt az utolsó szabadtéri szentmisét, melyen jelen voltak Árpád-házi Szent Margit veszprémi ereklyéi.

1960. május 3-26. között brutális módon elbontották az egész Kálváriát.

1988-ban Mail József tihanyi plébános elvi engedélyt kért a Veszprém megyei egyházügyi titkártól a Kálvária helyreállítására.

1991-ben Pászthory Valter OSB plébános kezdeményezésére alakult meg a IV. Károly Kálvária Alapítvány.

1992. március 28-án Szendi József veszprémi megyéspüspök, Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát és Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke jelenlétében ünnepélyesen elhelyezte az újjáépítendő Kálvária alapkövét.

2000. október 15-én Gyűrű Géza érseki helynök megáldotta az közadakozásból felépült 14 stációt és az ideiglenesen elhelyezett 3 fakeresztet.

2004. október 3-án II. János Pál pápa boldoggá avatta Károly osztrák császárt és magyar királyt.

2007. április 21-én, a Kálvária felállításának 80. évfordulójára rendezett ünnepségen, Márfi Gyula veszprémi érsek elhelyezte az építendő Boldog IV. Károly király kápolna alapkövét.

2013 tavaszára elkészült a kőkeresztek, a Jézust és a két latort ábrázoló bronz korpuszok és a Boldog IV. Károly király kápolna.

Az újjáépítés terve Pálinkás P. György építész, a stáció-oszlopok Markó János sírkőkészítő mester, a végleges építészeti tervezés Martin Gábor építészmérnök, a szobormásolatok elkészítése Hernádi Zsolt, a tájépítészeti tervezés Herczeg Ágnes munkája.