Oblátusok

Az oblátus közösség

A tihanyi bencés közösség 2012. július 1-vel vált önálló közösséggé, független perjelséggé. Mivel már korábban, ismételten jelentkezett az igény, hogy a tihanyi monostorhoz is lehessen oblátusként csatlakozni, elérkezet az idő, hogy az oblátusságra vállalkozókat megszólítsuk.

Az „obláció” szó jelentése: felajánlott, odaszánt, odaadott, odaajándékozott. Mindannyiunk tapasztalata, hogy ajándékozni öröm. Lényünk mélyéről fakad, hogy akit szeretünk, azt megajándékozhassuk, mégpedig a számunkra értékes ajándékkal, végső soron önmagunkkal. Az oblációval önmagunkat ajánljuk föl Istennek. Ezzel a hitből fakadó gesztussal valójában csak viszonozzuk azt az ajándékot, amit Isten ajándékozott nekünk: Fiát, Jézus Krisztust, aki megváltásunk, megszentelődésünk és Istennel való békességünk záloga.

Az oblátus/obláta az a keresztény, aki a korai szerzetesi hagyomány és a Regula útmutatása (Szent Benedek szellemében) szerint éli az Evangéliumot: nem szerzetes, de hozzá tartozik a monostori közösséghez, a világban él, „obláció”-val kötelezi el magát.

Az oblátus közösség

Az „oblátus közösség” a monostor elöljárója által jóváhagyott szabályzat szerint működik. Oblátussá/oblátává fokozatos iniciáció (bevezetés – beavatás) révén lehet válni. Egy év ún. jelöltidő után, beöltözéssel kezdődik a szintén egyéves időtartamra szóló noviciátus. A beöltözés szertartásában kap oblátus/obláta nevet a jelölt. A noviciátus idejének lejártakor a monostor elöljárójának döntése alapján a novicius/novicia véglegesen elkötelezheti magát oblációval, azaz önmaga Istennek való felajánlásával. Az elköteleződés az Egyház hivatalos liturgiájával, szertartásával történik, a monostor közösségének a jelenlétében. Az obláció szertartásának főbb elemei az írásbeli ígéret, és az elöljáró imája az oblátus/ok felett.

Az obláció révén megvalósuló elköteleződés – evangéliumi élet – az élet minden területén kell hogy érvényesüljön. Feltételezi az egyre inkább elmélyülő Isten-kapcsolatot. Meg kell hogy nyilvánuljon az ember és ember közötti kapcsolatokban, elsősorban a családban, de a munkahelyen és a plébániai közösségben is. Ez utóbbiban különösen is fontos, hogy az oblátus/obláta szolgálatkészen legyen jelen. Az egyik kiemelkedő feladata lehet a plébániai közösségben az imaórák szolgálata!

Az obláció révén az oblátus/obláta egy konkrét monostorhoz kötődik, nem általában a benedeki spiritualitáshoz. Ezért a monostor közössége bizonyos elvárásokkal lehet az oblátusok/obláták iránt. Természetesnek tekinthetjük a szolidaritást az imádságban. Az oblátus/obláta a maga lehetőségei közepette bekapcsolódik a monostor Isten-szolgálatába. Diszkrét (tapintatos) érdeklődést mutathat a monostor munkája, tervei, szándékai iránt. Sajátos segítséget nyújthat például a monostorról való tényszerű véleményformálás terén.

Ugyanakkor természetes, hogy az oblátus/obláta is várakozással tekint a monostor közösségére. De ez nem jelenthet túlzó idealizálást, a monostor közösségét a maga valóságában kell elfogadni, beleértve az estenként megnyilvánuló emberi gyengeségeket is. Az oblátus/obláta számára magától értetődő, hogy részt vehet, bekapcsolódhat a monostor Isten-szolgálatába. A bekapcsolódásnak az is módja, ha az oblátus/obláta távol van a monostortól, de végzi az imaórák szolgálatát – lehetőségei szerint – legalább egy imaórát naponként.

Az oblátus/obláta joggal vár lelki képzést a monostortól. A képzésnek elsősorban a nagy keresztény hagyományból, ezen belül is az egyházatyáknál, a korai szerzetesi tradícióban és a benedeki Regulában megnyilvánuló lelkiségen kell alapulnia. Ennek a lelkiségnek a Biblia, és a fent említett tradíció alapján három pillére van: lectio divina (az Írás tanulmányozása – tanulás), az imádság (opus Dei), és a munka (az irgalmasság cselekedetei). Az oblátus/obláta számíthat továbbá a monostor vendégszeretetére. Adott helyzetben lelki segítségnyújtást is kaphat. Természetes, hogy a monostorhoz tartozó oblátusok/obláták között is mélyebb kötelék alakul ki, így joggal beszélhetünk oblátus közösségről. Azonban prioritást a monostorhoz való tartozás élvez. Alkalmasint az ugyanazon a vidéken – egymás közelében – élő oblátusok/obláták között szövődő testvéri kapcsolat helyénvaló.

A monostorhoz tartozás – első sorban lelki/szellemi, spirituális közösség. A közösség megnyilvánulási szintjei: imádság – imaóra/k ünneplése, rendszeres találkozások – lelki/spirituális tanítás, a hit misztériumainak közös ünneplése, egyéni igény szerinti személyes kapcsolat a szerzetesközösséggel, az oblátusok/obláták közötti testvéri kapcsolat – dékánia.

A Jézus Krisztusban hívők, az őt követők gyülekezete – ecclesia – az egyház, Isten Egyháza. Ennek az összegyülekezésnek sarkalatos jellemzője a communio – közösség. A monostorban élő szerzetesek kiegészülve az oblációval elkötelezett férfiakkal és asszonyokkal az Isten Egyházát jelenítik meg a köztük lévő communio révén.

Bővebb információért bátran forduljon Kiss Domonkos atyához!

Email: osb.domonkos@gmail.com